" Meleg van, tömjénszag, zene, zsibongás, aztán egyszerre olyan csend lesz bennem, mintha hirtelen megsüketültem volna, a forróságot sem érzékelem már, mert ahogy valaki meglökött, és én félrekaptam a fejemet, véletlenül megpillantottam, és akkor teljesen váratlanul, anélkül, hogy felkészültem volna rá, hogy nemsokára szemben állhatok vele, meglátom magam előtt a fehéren izzó égbe rajzolódni az Eolosz utca végén az Akropoliszt..
Az Akropolisz semmihez sem hasonlítható a világ szépségei közül, egyedüllálló és hasonlat nélküli..
Nem tudom milyen lesz a halál, de talán ha lesz időm gondolatban elbúcsúzni attól, ami gazdagabbá tette az életemet, akkor látni fogom még egyszer, utoljára úgy ahogy először, megtorpanva az Eolosz utca közepén, ahogy a túláradó érzés hurkot vetett a lábamnak..
/Szabó Magda/